Nincs olyan építkezés vagy felújítás, ahol nem csúsznak hibák a gépezetbe. Utólag szinte kivétel nélkül merülnek fel olyan gondolatok, hogy „másként kellett volna”, „miért nem gondoltunk erre?” vagy éppen „hogy képzeltük ezt?”. A legtöbb esetben a bánkódáson kívül nem sok egyéb lehetőség marad, ugyanis jellemzően utólag nem lehet, vagy csak jelentős bontás, rongálás árán lehet változtatni. Egészen más a helyzet azonban a fűtőfilmes rendszerrel!
Az Intelligens Fűtőfilm utólag is gond nélkül kivitelezhető!
A korszerű fűtésrendszer telepítése során nincs szükség különösebb bontásra, a kollégák nem fognak heteken keresztül dolgozni, sőt jelentős porra vagy koszra sem kell számítani. Szakembereink minimális bontással, mindössze egy munkanap alatt beszerelik, illetve beüzemelik a rendszert. Következő nap pedig már be is lehet fejezni az olyan utómunkálatokat, mint a laminált parketta lerakása vagy az álmennyezet felhelyezése.
Ráadásul az Intelligens Fűtőfilm akár helyiségenként is kivitelezhető. Nem kell tehát a teljes házat kiüríteni ahhoz, hogy a fűtésrendszer kiépítése megtörténjen. Amennyiben úgy komfortosabb, lépésről lépésre, a kívánt tempóban valósulhat meg a ház korszerűsítése.
Az Intelligens Fűtőfilm csupán 0,338 mm vastagságú, tehát közvetlenül a laminált padlólap alá való telepítéskor a teljes rendszer rétegrendje mindössze 6 mm-t vesz fel. Ennek köszönhetően az esetek nagy részében akár a meglévő járólapra vagy padlóra is telepíthető rendszerünk – így akár százezrek is megspórolhatók, hiszen nem kell felverni a járólapot vagy betonozni, mint a gázzal működő padlófűtés esetében.
A korszerű rendszer az emeletes családi házak felső szintjének padlófűtésére is tökéletes választásnak bizonyulhat – mivel a fűtőfólia esetében nem kell azon morfondírozni, hogy elbírja-e a szerkezet a plusz betonréteget vagy sem.
Hova telepíthető a fűtőfólia?
A lakóépületek felfűtése mellet az infrafűtés gyakorlatilag minden olyan helyiségben alkalmazható, ahol kellemes hőfokra vágyunk. Sőt, a belső tereken kívül is telepíthető, ha mondjuk járda vagy autófeljáró hó vagy jégképződését kívánjuk elkerülni, esetleg a teraszunk padlóburkolata alá szeretnénk elhelyezni hasonló célzattal. De a terasz fűtése máskor is hasznos lehet, hiszen az infrafűtés közvetlenül az embert is melegíti, így tavasszal vagy ősszel a hűvösebb napokon is élvezhető marad a kint töltött idő.
Az építkezés, felújítás befejezése nem azt jelenti, hogy nem korszerűsítheti, javíthatja otthonát. Vágjon bátran bele a rendszerbővítésbe, mert az rombolásmentesen is megvalósítható!
Kérje ingyenes árajánlatunkat néhány egyszerű lépésben!